|
A merített papír készítését 1991-ben ismertem meg a szentendrei majd a dunaújvárosi papírmerítőktől. Ekkor még szakkör formájában kezdődött a Dél-Alföldi Népművészeti Egyesületnél Szegeden a papírmerítés, ehhez rakodhatott a kísérletezgetések, a tapasztalás által szerzett sok kisebb-nagyobb ismeret.
1995-ben önállósulva, egy kis csapat szorgos munkájával készítem el a különféle okleveleket, emléklapokat, borítékokat, levélpapírokat, esküvői és egyéb meghívókat, natúr papírokat, művészpapírokat mappákat, névjegykártyákat, programfüzeteket, bor - és más csomagolásokat, étlapokat, térképeket.
 Kezdetben a papír alapanyaga cellulóz volt, fokozatosan tértem át a hulladékpapír újrahasznosítására, és 1997. óta csak hulladékpapírból dolgozom. Papírom a világ több tájára eljutott: az USA-ba, Hollandiába, Németországba, Finnországba Franciaországba. Külön elismerésnek tekintem, hogy a Japán császár papírhajtogatója is vásárolt tőlünk.
Jelenleg a feketén kívül minden színt előállítunk merítéssel az 50X70 cm-es méretig ezen felül öntéssel. Fontos elem a testre szabott papírok elkészítésénél a vízjel, a dombornyomás és a biztonsági szál általunk kínált lehetősége.
 Rutinunk van nagy volumenű munkák lebonyolításában hisz a vezetésemmel eddig lebonyolított legnagyobb munka során 60000 db borostasak készült ugyanennyi tanúsítvánnyal.
2004-ben két komoly változás történt manufaktúránk életében. Előtérbe került a kreatív-hobby termékek gyártása ( pl.: decoupage album és dobozalapok.. ).
Teljeskörű nyomdai szolgáltatásaival, kötészetével, könyvkiadói tapasztalataival elsődleges partnerünk lett A Bába és Társai KFT. ezzel kapacitásunk és szolgáltatásaink is nagyságrendileg bővültek.
Egy cikk az amerikai tapasztalatokról
Előre is köszönök minden kérdést, észrevételt.
Násztor József
   
|